A tanítványságról
Dull Krisztina
I. Ghirlandaio: Péter és András elhívása
II. Raffaello: A csodálatos halfogás
III. Chirico: Krisztus és a vihar
I. Domenico Ghirlandaio (1449-1494)
Péter és András elhívása – elhívás a sokaság előtt
Sixtus-kápolna
Az irodalom és képzőművészet egyik alapvető különbsége, hogy míg szavakkal évezredek történéseit is leírhatjuk, a festmény vagy szobor mindössze egyetlen pillanatot tud megragadni. Ezért egészen különös, amikor egy festő megpróbál egy egész eseménysort folyamatában megfesteni. Ghirlandaio Péter és András apostolok elhívását örökítette meg így: a kép bal oldalán a csodálatos halfogást látjuk, ahogy a két apostol halaktól roskadozó hajóját megpróbálja partra vonni, míg Jézus úgy emeli föléjük a kezét, mintha megáldaná őket. A festmény közepén az a pár mondatos beszélgetés hangzik el, amely során a tanítványok a Messiás emberhalászaivá szegődnek, a kép jobb oldala pedig már azokat az apostolokat ábrázolja, akik hálójukat, hajójukat és egész életüket odahagyva követik a Krisztust, és ott vannak Vele a másik testvérpár, János és Jakab elhívásánál is. Csodálatosan szabályos a kép kompozíciója: Krisztus áll középen, a Genezáret-tó két oldalán a hegyek szinte szimmetrikusan magasodnak, és a mérleg jobb- és bal oldali serpenyőjét a sokaság egyenlíti ki.
A sokaság. Lukács valamiért fontosnak érezte így kezdeni ezt a történetet: „Amikor egyszer a sokaság hozzá tódult, és hallgatta az Isten igéjét, ő a Genezáret-tó partján állt.” A sokaság. Mai szóval inkább tömeg. Ghirlandaio igyekezett az elbeszélés minden részletét pontosan lefesteni, nem takarékoskodott hát az ecsetvonásokkal, és jókora sokaságot kanyarított a történet köré: véneket, fiatalokat, férfiakat, nőket, írástudókat, szegényeket, szüzeket, gyerekeket, szakállasokat és kopaszokat, mindenféle embert. Miért? Miért kellett Krisztusnak ekkora tömeg előtt elhívnia az első tanítványait? Azt hiszem, az ember valahogy azt gondolja, hogy az elhívás egészen személyes dolog. Az csak két személyre tartozik: Jézusra és rám. A hitünkről azután vallást teszünk, a szolgálatunk gyümölcsét mindenki megtapasztalhatja, de ahonnan ez indul, a felkérés, az egészen intim pillanat. Abba ne tolakodjon bele idegen, az csendes imádságainkra tartozik, a belső szobánkban zajlik le. Mert van egy része az életünknek, ahová senki embert nem engedünk be. Úgy mondjuk: kell a magánszféra.
De Jézus a tömeg előtt szólítja meg a testvérpárt. Péter ezer kíváncsi szem előtt esik térdre és kiált fel: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!”. Andrással ezer pletykára és csodára éhes fül előtt hagyják ott vagyonukat és családjukat. Mert Jézusnak nem lehet azt mondani: Uram, vonuljunk félre, beszéljük meg négyszemközt. A tömegnek sem: Ez nem tartozik rátok, menjetek haza. Miért kellett ennek így történnie? Gondold végig saját elhívásod: kik voltak jelen? Miért kell tanú arra, hogy az Ő szolgálatába szegődjünk?
II. Raffaello Santi (1483-1520)
A csodálatos halfogás – mi tükröződik a vízben?
Vatikáni Képtár
Akit Jézus elhív, és ő elfogadja ezt, szentté lesz. Raffaello ugyanolyan glóriát fest a négy apostol, mint Krisztus feje fölé. Talán teljesebb, átütőbb erejű lenne Raffaello képe a madarak nélkül. A csónakok szinte kettévágják a festményt, és a kép alsó fele a vízben tükröződő arcokról, testrészekről szól. Raffaello igazi reneszánsz emberként képére aprólékos szeretettel festett növényeket, állatokat. Ha itt nem tette volna, az egész festmény olyan volna, mintha az alsó fele egy kristálytiszta tükör lenne, amelyben az apostolok ragyognak. Az apostolok, akiket Jézus emberhalászoknak, saját munkatársának hívott el. Tudjuk, hogy Jézus minket is erre hív, feladatunk az Ő ügyének segítése, őt követve emberhalászokká lenni, lelkeket megnyerni az Isten Országának. Gyönyörű, nemes feladat! Tesszük is a dolgunk napról-napra, vallást teszünk, embereket hordozunk tetteinkkel, imádságainkkal; pénzünkkel, időnkkel, energiánkkal dolgozunk. Tesszük, amit úgy gondolunk, kíván tőlünk az Isten, végezzük a halász monoton munkáját: kivetni a hálót, megvárni, míg megfeszül, míg az tele lesz hallal, azután nagy erőfeszítés és izzadság árán a hajóba húzni, hogy a hátunk, derekunk reccsen bele. De vigyázz! Amikor kihajolsz a csónakból és a vizet kémleled, hogy vajon akadt-e hal a hálódba, a vízen a saját arcoddal találkozol. Míg három tanítvány Jézusra néz, Jakab a vizet és a hálóját figyeli, de a saját arcát látja.
Amikor mi szolgálunk, hétköznapjainkban és ünnepeinkben, mi tükröződik a vízen? Milyen az arcod? Fintorogsz, hogy neked nem tetsző feladatot bízott rád az Úr? Vagy fájdalmas mártírarccal végzed dolgod, és szenvedéseiddel dicsekedve dicsőíted saját áldozatvállalásod? Teszed, amire Krisztusod elhívott – de milyen lélekkel? Mondd, észreveszed-e egyáltalán, hogy minden az Úrért tett dolgodban, minden egyes apró szolgálatodban tükröződik az igazi, a meztelen arcod? Te mit látsz tükröződni a vízen?
III. Giorgio de Chirico (1888-1978)
Krisztus és a vihar – Feszülj neki a viharnak!
Modern Egyházi Művészeti Gyűjtemény, Vatikán
Chirico Krisztus és a vihar című festménye végletekig szuggesztív. Valahogy a tenger minden habjából, az emberek minden izmából árad az a feszültség, amelyet a viharban az életükért aggódó tanítványok érezhettek. A kép sötét előteréből csak Krisztus arca és glóriája ragyog ki, vörös köpenye az egyetlen színfolt. Minél tovább nézi az ember a festményt, annál érthetetlenebb a tanítványok kicsinyhitűsége. A világ ura, Jézus Krisztus van velük a hajóban! Nem csak arról szól ez a festmény és a szentírásbeli történet, hogy ne légy kicsinyhitű. Hatalmas üzenete van a kép vibráló légkörének, feszültségének: ha Urad, Krisztus ül veled a hajóban, akkor bármilyen viharnak nekifeszülhetsz! Akkor nincs olyan sötétség, ami mögött ne lenne fény, akkor nincs olyan hullám, amely Jézus akarata ellenére szétzúzhatna! Ha Őt viszed magaddal a hajódban, akkor nincs kifogás. Nem mondhatod, hogy most nem indulok el, mert rossz idő jön; sem azt, hogy hamarabb kikötök, nehogy elsüllyedjen a hajóm és odavesszek. Oda kell menned, olyan úton és olyan tengeren, ahova Ő küld! Ne légy kicsinyhitű, mint a tanítványok! Ő veled van – hát munkára fel! Ő kiragyog a sötétből, eloszlatja a vihart is, amikor eljön az ideje, Te húzd fel a horgonyt és feszülj neki a munkának! Tedd, amit mond – a többit pedig bízd Rá!
Elhívás – tömeg előtt!!
Milyen az arcod, míg szolgálsz?!
Feszülj neki a viharnak!!
<<< Vissza a reformatus.hu-ra <<<